A projekt 2002 óta fenn áll és folyamatosan fejlődik, ezért csak megsaccolni lehet. Természetesen minden termék annyit ér amennyiért eladható, de amennyiben a hasonló beruházásokat vesszük alapul, és kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a Magyar Kormány 1604/2016. (XI. 8.) Korm. határozatban több milliárd forintot akart az alábbiakra fordítani. Nem tudni pontosan, hogy a ~40MDFt-os keretből mennyit akartak kiszakítani, de idézem az eredeti rendeletet:
„ felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a belügyminiszter közreműködésével készítsen javaslatot a Kormányszámára egy térítésmentes – legalább operációs rendszert, irodai szoftvercsomagot, valamint böngésző szoftvert tartalmazó – nyílt forráskódú lakossági alap szoftvercsomag kialakítására és folyamatos karbantartására, illetve támogatására vonatkozóan, továbbá tegyen javaslatot a szoftvercsomag részeként egy nyílt forráskódú levelezőszoftverre is;””
2021 január 25. előállt a Kormány a „nemzetinek csúfolt” rendszerrel amihez 2Milliárd forintot költött „szakértői” díjakra. Olyan „szakértők” nyelték be ezt a pénzt, akik egyetlen rendszert sem gyártottak soha, azok közül egyetlen vállakozást, személyt sem auditáltunk, hiszen a blackPanther OS az a magyar fejlesztés egyedül, ami 20 éve létezik már.
A blackPanther OS nem csak ezeket, de ezen túl több mint 20.000 egyéb alkalmazást – ideértve számlázó, könyvelő és vállalatirányítási, Office szoftvereket is – tartalmaz (ezek egy része semmi másban nem elérhető mert saját fejlesztés), akkor a projekt eszmei értéke könnyedén megközelítheti a 100MD Ft-ot hacsak az elmúlt ~2 évtizedet vesszük alapul, a forgalmi értéke pedig minimum 3MD Ft-ot érhet.
Nyilván ezek csak szemléltetést szolgálják, de összességében egy komoly magyar nemzeti értéket képvisel.
További kérdések és válaszok itt érhetőek el
Hozzászólások lezárva