02 : A projektről

Magyar operációs rendszer

A blackPanther-projekt 2002-ben született. A legnagyobb felhasználói tábora 2006 körül volt, amikor a kormány bevezette az elektronikus adóbevallási kötelezettséget, ami csak Windows-on működött. Peresítés, és online botrányok után két évvel később mejelent egy multiplatformos változat, de a felhasználók száma 90%-al esett vissza. Számos kormányzati ígérgetés, és hazudozás után az akkori Informatikai Minisztérium nem tette lehetővé, hogy egyenlő esélyekkel induljon a közbeszerzéseken ez vagy más magyar fejlesztés a Microsoft mellett.

Oktatás

Az Oktatási Hivatal több alkalommal egy "rejtélyes" úton meg nem válaszolt elektronikus levélre hivatkozva elutasította, hogy ez a magyar fejlesztés bekerülhessen a magyar okatási rendszerbe. Valójában találtak egy ürügyet, hogy a Microsoft hegemóniát, és a fejtőstehenet fenntartsák, ezzel tovább mélyítették a korrupciót és a Microsoft termékfüggőséget.

Kormányváltások

2010-ben az MDF/SZDSZ/MSZP korrupciót leváltotta a Fidesz korrupció, akik belecsaptak a lecsóba rendesen! A létrejöttek az olyan milliárd-temetők mint a "Digitális Jólét", "Vállalkozz digitálisan", "Nemzeti adattörlő", stb. Még 2016-ban megjelent egy Kormány-rendelet, hogy "Nemzeti Operációs rendszert" és "Office" programcsomagot fejlesszenek milliárdokért. Ebbe a rendeletbe azonnal beleálltunk, hogy abszurd, hiszen ezzel a termékcsoporttal akkor már 16 éve rendelkeztünk. Elkezdtük a tárgyalásiokat a Nemzeti Fejlesztési minisztériummal, melyenek a végén az Államtitkár jelezte, hogy a lakossági szoftvercsomagot a blackPanther OS-re szeretnék építeni. Ehhez képest 2021 februárra a leválatott Államtitkár hivatala közzétette az alábbi rendszerek másolásából létrejött produkciót, mint "Nemzeti rendszer": Debian->Ubuntu->LinuxMint->Nemzeti Szofver. A "nezeti szoftvercsomag" 2 Milliárd forntos szakértés után született meg. Valószínűleg a másolás folyamata igényelte ezt a költséget, mert a "kiadott" rendszerben semmilyen fejlesztés nem történt!

Ingyenes változat

A Magyar Állam részésre ingyen kínáltuk a blackPanther OS-t a lakossági szofvercsomag megvalósításához. Mi az ingyenes változatot 20 évig önerőből tartottuk fenn! A projekt soha egy fillér állami támogatást nem, ellenben életveszélyes fenyegetést azt kaptunk többet is, így 2022-ben mindennemű ingyenes elérhetőséget felszámoltunk, amikor a korrupt Fidesz újra megnyerte a választásokat.

A Fidesz szavazóknak javasoljuk, hogy bár a rendszer használhatatlan, számos hiányosság, és kompatibilítási probléma van vele, hiszen nem a magyar igényekre készült, csak használják ezt a Fidesz-Linux-ot, mert mi soha többé egy bitet nem adunk azoknak akik a korrupciót és a diktatúrát választották, főleg nem ingyen!

Összehasonlítás

A másolatok és a magyar blackPanther fejlettségét és szolgáltatásait ebben a táblázatban lehet összehasonlítani!