Folytatjuk ezt a sorozatot, mert muszáj már valamit tenni a burjánzó tudatlanságból, hozzánemértésből, és az emberi hülyeségből eredő őrületnek, önbecsapásnak, néphülyítésnek ami internet szerte folyik az alternatív rendszerekkel kapcsolatban! Az a tény, hogy egyes fejlődni képtelen embereknél fizikai, és mentális függőség alakult ki a Microsoft
Olvass tovább
Ne hidd el! Ne dobd ki!
Megdöbbenéssel olvastuk az elmúlt hetekben a Microsoft által diktált feltételeket, amelyek egyértelműen azt erőltetik, hogy az emberek dobják ki a még jól működő számítógépeiket, és vásároljanak újat. A másik sokk majd ezután jön, mert az üzletpolitikájukból tökéletesen látható, hogy a minden törekvésük arról szól, hogy
Olvass tovább
Diszkrimináció, kartell és a demagógia mesterei
Korábbi tényfeltáró cikkeinkben részletezve próbáltuk bemutatni, hogy a vállalatok milyen módszerekkel diszkriminálják a „belső köreikbe” nem tartozó konkurenciákat, amely mögött a józan ész nem lehet, hiszen ezzel a cselekményükkel felhasználókat veszítenek. Tehát valahol nyerniük kell, ha már a jogszabályokat is áthágják. De hiába írtunk nyílt
Olvass tovább
Intézmény Windows nélkül? Új korszak kezdődik?!
Hogy működhet az intézményem Windows és Microsoft termékek nélkül?! Elmondjuk, sőt meg is mutatjuk! Az elmúlt évtizedek legnagyobb korszakváltására készülünk. Még soha nem volt ekkora érdeklődés intézményi szinten a magyar blackPanther OS után, mint 2024-ben. Ennek a fő oka a recesszió, az állami pénzek elmaradása,
Olvass tovább
Környezetszennyezés helyett válassz „zöldet”!
A blackPanther-projekt zöld arculatváltása után, nem kellett sokat várni, hogy a világ is felismerje amit évek óta ismétlünk, hogy a multivállalti megoldások – és a köréjük épített intézményesített korrupció – profit-éhsége, milyen súlyos hatással van a környezetszennyezésre, és hosszútávon a bolygónk pusztulásához vezet. Persze az
Olvass tovább
Tolvaj vagy újító a Microsoft ami a magyar ötleteket másolja?!
A HVG-n jelent meg egy cikk a Windows 11-ben debütáló újításáról, amivel csak egy baj van, hogy azt bizonyíthatóan 2012-ben mi már megvalósítottuk, majd fejlesztettük a mai szintre, és 2014-től (tehát a cikk írásakor már 7. éve) alapprogramként létezik a saját rendszerünkben! Sőt, ez az
Olvass tovább