Megdöbbenéssel olvastuk az elmúlt hetekben a Microsoft által diktált feltételeket, amelyek egyértelműen azt erőltetik, hogy az emberek dobják ki a még jól működő számítógépeiket, és vásároljanak újat. A másik sokk majd ezután jön, mert az üzletpolitikájukból tökéletesen látható, hogy a minden törekvésük arról szól, hogy
Olvass tovább
Általános közlemények Sajtóhír
Elindult a felhőszolgáltatásunk, a Sky!
Nem teljesen egy év leforgása alatt sikerült, a blackPanther felhasználói közösség által teljesen finanszírozott harmadik (3.) projektet megvalósítani! Ez utóbbi nem más mint egy felhő és kommunikációs platform, a blackPanther Sky.
Diszkrimináció, kartell és a demagógia mesterei
Korábbi tényfeltáró cikkeinkben részletezve próbáltuk bemutatni, hogy a vállalatok milyen módszerekkel diszkriminálják a „belső köreikbe” nem tartozó konkurenciákat, amely mögött a józan ész nem lehet, hiszen ezzel a cselekményükkel felhasználókat veszítenek. Tehát valahol nyerniük kell, ha már a jogszabályokat is áthágják. De hiába írtunk nyílt
Olvass tovább
NIS2 „horror”, érintettek, felelősök, paradoxon és költséghatékonyság
Frissítés: HVG: Meddig-kell-elkészülnie-a-kötelező-auditnak
Ahogy a korábbi cikkünkben is írtuk, az első határidő lejár 2024 június 30. napjával. Valószínűleg lesz némi türelmi idő, mert a törvényi szabályozás is 2024 . június 24. landolt csak a Magyar Közlönyben. Egy rövid magyarázat újra, hogy mi is az a
Ingyenes kiberbiztonsági vizsgálat NIS2 megfeleléshez is
A blackPanther Projekt minden szervezetnek, vállalkozásnak – főleg azoknak is akik a NIS2 hatálya alá esnek – és az infrastruktúrájukban blackPanther OS-t is használnak, teljesen díjtalanul végzi el a publikus szolgáltatásuk kiberbiztonságossági (és NIS2 vizsgálat), és jelentést készítünk annak eredményéről. Miért kell ez?! Mert minden
Olvass tovább
Hazai fejlesztések a 2024 első harmadából
Lehet, hogy egy új szokást vezethetünk be a blackPanther Projekt életébe, hogy ehhez hasonló egyszerűsített összefoglalókat (changelog) teszünk közzé, ha erre majd igény mutatkozik. Talán az átlag ember így jobb betekintést kap abba, hogy a háttérben milyen óriási munkák folynak nap mint nap! Persze az
Olvass tovább





